Veneratio » Uncategorized » Lovász Ádám: Poszthumán performativitás
Lovász Ádám: Poszthumán performativitás

Poszthumán performativitás:

Judith Butler és Karen Barad filozófiájának összehasonlítása

Lovász Ádám

Symbiotica MEART 2004

Kép: MEART művészeti robot, a projektről bővebben: http://www.fishandchips.uwa.edu.au/

Letölthető PDF-ben: Lovász Ádám – A performativitás Judith Butler és Karen Barad filozófiájában

Egy rendkívül tanulságos 1996-os cikkében Pheng Cheah posztkolonialista filozófus egyfajta „antinaturalista” tendenciát vél felfedezni a korabeli feminista szakirodalmakban, valamint általánosságban az 1990-es évek kritikai elméleteiben.[1] Az antinaturalista álláspont szerint hiba a társadalom értelmezésére olyan kifejezéseket alkalmazni, amelyek azt bármilyen értelemben természetesként vagy adottként állítják be. Amennyiben a természettörvényekhez hasonló adottságokkal bír a társadalmi élet, és ellenáll az emberi akaraterőnek, akárcsak a természeti létezők, úgy reménytelen vállalkozássá válik minden olyan kísérlet amely a társadalom megváltoztatására irányul. Cheah szerint egy mélyebb félelem húzódik meg az antinaturalista késztetések mögött, nevezetesen azon félelem, mely szerint a társadalom már az ember számára módosíthatatlanná vált volna.[2] Márpedig egyáltalán nem könnyű lehatárolni azokat a területeket, amelyek konstruáltak, azaz, valamilyen értelemben alkalmasak az emberi ágensek általi módosításra, és azokat, amelyek függetlenek a társadalmi konstrukcióktól. Jó kérdés az is, milyen értelemben beszélhetünk konstrukcióról és performativitásról. Mi az, ami performál? Mi az alanya a performativitásnak, ha ugyan van bármilyen alany, amely végrehajtja és instanciálja a performativitást? Miben rejlik a performativitás?

Ez a látszólag absztakt ontológiai kérdésfeltevés közvetlen relevanciával bír a politikafilozófia számára is. Amennyiben a „természetet” lehatároljuk a „kultúrától”, feltételezzük hogy létezik olyan terület amely az ember által megmunkálható. Márpedig számos teoretikus emlékeztet bennünket arra, hogy a természet/kultúra megkülönböztetés tarthatatlanná vált. Sőt, a modernitás mint olyan, amely bevezette a szigorú természet/kultúra differenciát, felelős leginkább a határvonalak elmosásáért, és az olyan hibrid jelenségek burjánzásáért amiknek a léte közvetlenül megkérdőjelezi a fenti distinkciót.[3] Merev különbségtétel helyett Donna Haraway feminista filozófus szerint érdemesebb „természetkultúrákról” (naturecultures) beszélni.[4] Cheah nézete szerint a magyarra nehezen lefordítható mattering („anyagiasodás”, „anyagivá-válás”) mint fogalom szintén rámutat erre az ambivalens kettősségre. Az anyagivá-válás „egy olyan folyamatot jelöl, amelyben a történelem és a természet kísértetiesen megkülönböztethetetlenné válnak, méghozzá úgy, hogy az egyszerre kínál politikai lehetőségeket és gátat szab a politikai cselekvésekeknek.”[5] Anyagivá-válni annyi, mint megtestesíteni az ambivalenciát. Nem tudjuk meghúzni a performativitás határait egészen világos módon: a test mint olyan a környezettel egybeolvadó területet jelöl, akárcsak egy elgazosodott mező vagy egy mocsaras láp. Cheah nézete szerint Judith Butler 1993-as kötetét, a Bodies That Matter olyan politikafilozófiai vállalkozásnak tekinthető, amely reagál a társadalmi konstruktivizmus vélt kudarcosságára és inadekvát jellegére, jóllehet számos félreértés és kölcsönös félreolvasás jellemzi a konstruktivizmus-vita különböző híveit amelyre jelen dolgozat keretén belül nem kívánunk kitérni.[6] A tudományvita résztvevőit jellemző egymás melletti elbeszélés helyett Butler valóságos kísérletet tesz álláspontjának teoretikus tisztázása végett. A könyv egész gondolatmenetének rekonstrukciójára nincsen módunk, ezért véleményünkben gyümölcsözőbb a performativitás fogalmát kiemelni. Dolgozatunk tárgyát a performativitás mibenléte alkotja, valamint ezen ontológiai fogalom politikai következményeinek a kibontása.

Mit ért Butler performativitás alatt? Már a szóból is adódóan az a félrevezető benyomásunk támadhat, mintha valamiféle teátrális, döntésorientált mozzanatról lenne szó. Gondolhatnánk, hogy a gender valamiféle szabad választás eredménye, „mintha kutakodnánk a szekrényünkbe vagy egy másik, nyitottabb térben a választani kívánt gender után, amelyet aznap felveszünk, és aztán éjszaka visszaraknánk a helyére.”[7] Márpedig a gender performatív elmélete Butler szerint nem feltételez egy akarattal bíró, lehatárolható egyént aki független a nemi szerepek mátrixától. A szubjektumot már eleve meghatározza a gender mint szimbolikus, diskurzív módon beágyazott, rajta kívülálló hatalom. A bevezetőben már elhatárolja magát Butler a humanizmustól: álláspontját a szubjektumközpontúságot tagadó filozófiai irányzatok közé sorolja. Nem olyan entitás a gender, amelyet szabad akaratunktól vezérelve, kényünk-kedvünk szerint leakaszthatunk a polcról. Mindenekelőtt a performativitás elválaszthatatlan valamilyen „reiteratív vagy idézési praxis amelyen keresztül a diskurzus állítja elő azokat az effektusokat, amelyeket megnevez.”[8] Kauzális erővel bír a diskurzus, amely a megnevezésen keresztül materializálja a testeket. Nincsen a diskurzus működése előtti, előzetesen adott, tisztán biológiai test. Már a legkorábbi gyerekkortól kezdődően működik a megnevezés enigmatikus gépezete.[9] A regulatív jellegű normák performatív módon hatnak a testi materialitásra, „materializálva a testek nemét és a szexuális differenciát magát, a heteroszexuális imperatívuszt szolgálva ezáltal.”[10] Előírja a heteronormativitás, hogy férfiakból és nőkből kell állnia a társadalomnak, valamint milyen lényegi, természetesként elgondolt jegyek szükségeltetnek ahhoz hogy valaki betölthesse a női és férfi nemi szerepeket.

Nem szabad, individuális önkényen alapul a nemek performativitása. Mindig eleve ott munkálkodik a normákhoz való igazodási kényszer. Butlernek ezen kötetében nem találunk kiutat ebből az állapotból. Jóllehet a konkrét nemi szerepek módosíthatóak, az a benyomásunk támad, mintha a nemi performativitásnak ezen modellje inkább funkcionális sajátossága volna minden társadalomnak, és nem önmagában normatív mozzanat. Önmagában módosíthatatlan tény, hogy egy társadalom nemi szerepeket ír elő a tagjai számára. A módosíthatóság Butlernél ezen szerepek diszkriminatív élére vonatkoztatható, az általa leírt performatív reiterációs mechanizmus leállíthatatlan automatizmus. Butler számára a materialitás is alárendelődik a hatalomnak, „a hatalom effektusa”, sőt, „a hatalom legproduktívabb effektusa.”[11] Túlságosan is hajlamos a konstruktivizmus azt feltételezni, hogy az anyag mint passzív szubsztrátum mintegy magába fogadja a rá erőltetett meghatározásokat, holott megnevezetlen tabula rasa nem létezik. Mindig eleve konstruált felületekkel találkozunk, így a testek is eleve valamilyen módon materializáltként és jelöltként adottak.[12] A természet is rendelkezik történelemmel, még ha el is fedik ezt különböző félreértések és humanista ideológiai képződmények. Eleve adott a történetiség és a kontingencia, minden eleve változás és materializáció közben találkozunk a testekkel. Már az arisztotelészi hülé fogalma is magában foglal egy temporális dimenziót: nem jelöletlen, holt anyag, hanem generatív mátrix, méh amelyből új élet terem.[13] Butler két célt kíván egyszerre megvalósítani a performativitás fogalmának bevezetésével. Egyfelől a testet fel kívánja szabadítani a mechanista természetkép determinizmusa alól. Másfelől viszont bármilyen teleologikus magyarázattól is távoltartja magát. Nincsen a performativitásnak semmilyen célja a további megerősítésen, önnönmaga jelölő tevékenységének fenntartásán kívül. A materialitás adottság nem elválasztható a diskurzusoktól, így az anyaghoz való visszatérés csak további diskurzív rétegződéseket tárhat fel, végső alapot vagy szubsztanciát azonban aligha. Mindig eleve meghatározzák az anyagot különböző diskurzusok, beleértve a nemi különbségekről szóló társadalmi elgondolásokat is.[14]

A testek materialitása tehát Butler számára elválaszthatatlan a regulatív normák materializációjától. Sőt, a nemileg differenciált testeket pontosan a diskurzus materializálja. Szemben bármiféle naturalizáló determinizmussal, Butler a test számára igyekszik visszanyerni a cselekvési szabadságot. Még ha nem is képes a test egészen felszabadulni a performativitás kényszere alól, a nemi performativitás mint olyan képtelen fennmaradni az engedelmes testek együttműködése híján. Szükséges a testek aktivitása ahhoz, hogy a jelölőrendszer fennálljon. Nincsen is igazi hatalom, hanem „folyamatos önmegerősítést végrehajtó cselekvés amely hatalmat alkot a maga fennállásában és instabilitásában.”[15] A hatalom Butler diskurzusa szerint elválaszthatatlan a testek által végrehajtott ágenciától. Elidegenedett, absztrakt intézményrendszer vagy morális törvény helyett a hatalom maga a cselekvés, jóllehet ez nem egy individuális alany cselekvése, hanem mindennapi praxisokból összegződő folyamat. Társadalmi konstrukció helyett Butler olyan „materializációs folyamatként” jellemzi a performativitást, amely „egy idő múlva stabilizálódik és a határvonalak, rögzültségek és az általunk anyagnak nevezett felület hatását kelti.”[16] Megfelelő időtávlatban a regulatív hatalom naturalizálja önmagát. Butler törekvése az, hogy az anyagot historizálja és a történetiséget kiterjeszze a hétköznapi common sense logika szerint „adott”, „természetes” tényezőkre is. A nemek konstrukciója temporális folyamat, amely egyszerre természeti és kulturális, ugyanakkor kronikusan instabil és hajlamos felmutatni működési zavarokat amelyek produktív módon kiaknázhatóak a nemi kategóriákat destabilizálni kívánó szereplők részéről.[17] Akár úgy is mondhatnánk, Cheah értelmezésével egyetértve, hogy Butler a konstruktivizmusnak egy radikalizált formáját kínálja olvasói számára.[18] Olyan konstruktivizmussal van dolgunk, amely szakít a szubjektumközpontúsággal és a szociologizáló szemlélettel. Sokkal mélyebbre hat a performativitás, mint a kulturálisan kódolt szerepek, már ott rejlik a testek biológiaiként azonosított máködésében. Nemcsak hermeneutikai folyamat Butlernél, hanem materializáció. Nincsen olyan szexualitás, amely a hatalmon kívül lenne, mintegy tiszta, különválasztható jelenségként. Mint fogalmaz Butler, „a performativitás nem értelmezhető egy adott iterációs folyamaton, a normák szabályozott és korlátozott rituális ismétlésén kívül.”[19] Egyértlműen anti-esszencialista ontológiai premisszákon alapul a nemi performativitás butleri elmélete. Távol áll ezen elgondolás minden politikai voluntarizmustól. Jóllehet a nemi identitások mátrixának folyamatos instabilitása lehetőségeket kínál a nemi kategóriák megzavarására és keverésére, a politikai cselekvés horizontját mindig eleve beárnyékolja a heteronormatív hatalom működése és nem egészen világos hogy a konformista performativitás kényszere alól miképpen szabadíthatja fel magát egy olyan szubjektum, amely eleve ennek a hatalomnak a termékeként képződik.

Butler felfogása viszont Cheah szerint túlságosan is antropológiai marad, minden antihumanizmusa ellenére: „a humanizmusnak bármilyen kritikája amely azt hangsúlyozza hogy az emberi szubjektum termék és nem adottság még mindig antropológiai marad, amennyiben vizsgálódási területe nem-természeti marad.”[20] Butler számára a performativitás, legalábbis a Jelentős testek esetében, emberi testekre és emberi viszonyokra vonatkozik. Számára az emberi testek számítanak jelentőséggel bíró testeknek. Jóllehet leszögezi, hogy „a psziché nem egy rácsozat amelyen keresztül megjelenik a test a maga adottságában”, mégiscsak kauzális jelentőséget tulajdonít Butler a pszichés, imaginárius projekcióknak.[21] Ontológiájában az olyan képzetek amelyek a nemi különbségekre vonatkoznak ténylegesen képesek előidézni és megformálni a heteronormatív elvárásokhoz igazodó testeket. Cheah kritikája értelmében a „formálás” morfológiai alkalmazása Butler részéről problematikussá teszi gondolatmenetét, mivel ezáltal pontosan az általa meghaladni kívánt test/szellem dualizmust látszik akarva-akaratlanul visszahelyezni a filozófiai diskurzusba. Amint elűztük a dualizmust, új inkarnációban, új elnevezések álcája alatt visszafurakodik. Ha elismerjük hogy a pszichés formák és képzetek kauzális erővel bírnak, úgy a testet ismét csak elszenvedővé alakítottuk át, még ha nem is egészen passzív mint a karteziánus filozófiában. A materializáció végső soron nyelvi jelenség, és nyelvi kódokon keresztül képződik.[22] A performativitás potenciálisan az ember határvonalain túlmutató fogalom helyett Butlernél hangsúlyosan „antropológiai” marad, ami által gondolatmenete „a testekről szóló antinaturalista elbeszéléssé válik.”[23] Mondhatnánk persze hogy Butler vizsgálódása elsősorban az emberek közötti nemi differenciák kitermelődése foglalkoztatja, és nem szükséges számára egy olyan performativitás-fogalom amely túlmutatna az emberi valóságszinteken. Csakhogy Cheah felvetése szerint a testek dinamizmusa redukálhatatlan a tisztán kulturális termelésre és a nyelvileg kódolt jelentések előállítására.[24] Még az emberi testek is képesek nem-nyelvi kommunikációkra, a nyelv alatt vagy mellett végbemenő intenzitások kifejtésére. Egy szexuális együttlét vagy egy kiáltás semmilyen szemantikával nem bír, testi változásokat viszont nagyon is képes előidézni. Az emberi dimenzión belül sem redukálható tehát a differenciák folyamatos képződése a diskurzív szintre. Márpedig Butler pontosan ezt a redukciót hajtja végre a nemi performativitás nyelvközpontú felfogásán keresztül. Nem lehet hogy a materialitás több, mint a hatalom terméke? Előfordulhat, hogy a performativitásban több rejlik, mint diskurzív módon közvetített és kikövetelt mintakövetés? Butler számára a nemi szerepek mint performativitások mindig egy kulturális horizonton belül nyernek értelmet.[25] De mi a helyzet a kívülállósággal, mindazzal ami az emberi horizonton kívül rejlik?

A fenti kérdés megválaszolására vállalkozik Karen Barad poszthumanista feminista filozófus egy 2003-as folyóiratcikkében, amelynek gondolatmenete megtalálható a 2007-es kötetében is.[26] Barad kiindulópontja az, hogy a nyelvi fordulat filozófiai értelemben zsákutcához és relativizmushoz vezetett.[27] A nyelvközpontúságot meg kell haladnia a filozófiának és a politikafilozófiának, mivel a performativitás sokkal több, mint pusztán szignifikációs folyamat. Barad nézete szerint a performativitás igazi potenciálja pontosan a nyelv és a retorika vélt immaterialitásának a radikális megkérdőjelezésében rejlik.[28] Már Butlernál sem statikus folyamat a materializáció, hanem a határvonalak mentén zajló konfliktusokban képződő produktív erő.[29] Barad újítása Butlerhez képest lényegében a performativitás fogalmának az újranaturalizálásában rejlik.[30] A performativitás poszthumán továbbgondolása szakítást jelent minden olyan ontológiával, amely differenciát feltételez a reprezentált és a reprezentáló entitás között. Nincsen szigorú értelembe vett különbség amely a nyelvi entitásokat kitüntetetné a nem-nyelvi jelenségekkel szemben. A reprezentáció Barad ontológiája értelmében mediáció, azonban nem elsődleges egyéb, materiális mediációkhoz képest.[31] Nem mondhatjuk azt, hogy Butler elmélete meghaladná a materialitásnak a nyelvnek és kultúrának való alárendelhetőségének képzetét: Barad olvasatában a butleri performativitásból hiányzik „az anyag dinamizmusa.”[32] Márpedig előzetesen adott materiális tényezők híján aligha beszélhetünk társadalmi vagy kulturális konstrukciókról.[33] A szexuális differencia rengeteg egyéb, előzetes performativitásra épül. Sokféle performativitás van, amelyek egymásra rétegződnek és kaotikus módon egymásba-ágyazódnak, kiasztikus módon. Túlságosan egyoldalú volna tehát az engedelmes, heteronormatív testeknek a diskurzív hatalomnak való alávetettségét tematizálnunk anélkül hogy ne ejtenénk szót azokról a végtelenül sokféle performativitásokról és működésmódokról, amelyek lehetővé teszik a kulturális minták újratermelődését. A hatalmat a maga „teljes materialitásában” kell megragadnunk.[34] Egy valóban átfogó szándékű elméletben magába kell foglalnia lehetőség szerint az összes materializációs folyamatot. Vagyis érvényesnek kell lennie nemcsak az emberi ágenciákra és diskurzív praxisokra, hanem a nem-emberi ágenciával is számolnia kell.[35] Barad a performativitás dezantropomorfizációját hajtja végre, amikor „intra-aktivitásként” jellemzi az anyag saját ágenciáját.[36] Minden aktivitás, minden termelés valamilyen dolognak a belsejében megy végre, ennyiben „intra-aktívak” a materiális folyamatok. Nincsenek előzetesen adott dolgok vagy létezők Barad szerint.

Az előzetesen adottnak látszó fenomének valójában „primitív relációk” amelyek intra-aktivitásuk révén teremtenek időleges határokat a komponenseik között.[37] Ezek a határvonalak viszont tökéletesen átjárhatóak. A különböző ágensek között nem tudunk szigorú értelembe vett különbségeket felállítani: a létezők egymást implikálják, kibogozhatatlanul összefonódnak sűrű hálózatokban, interaktív és külön nem választható szövedéket alkotva. Barad egy merészen spekulatív ontológiát alkot meg a Niels Bohr által bevezetett kvantumfizika és a performatív genderelmélet szintézisével, egyéb hatásokkal együtt. A performativitás kölcsönös implikációt, egybefonódást (entanglement) is jelent. Barad szóhasználatában „apparátusnak” tekinthető a világ bármilyen „dinamikus rekonfigurálása, bármilyen specifikus ágens gyakorlata/intra-aktivitása/performativitása amelynek révén specifikus kizáró határvonalak állítódnak elő.”[38] Sohasem fordulnak elő tisztán inskriptív jellegű folyamatok, nem beszélhetünk az egyik oldalon tisztán nyelvi és nem-nyelvi jelenségekről. A nyelv maga is materializáció, és részét alkotja a természet intra-aktív áramlásának, a természeti erők önaktualizációjának. Az anyag állandóan alakítja önmagát, ez az önátalakító tevékenység a performativitás maga. Mint fogalmaz Barad a rá jellemző fogalmi pontossággal, „a világ nem más, mint a maga differenciált anyagiasodásában kibontakozó intra-aktivitás.”[39] Akárcsak Butler esetében, úgy Barad performatív elméletben sincsen az emberi szubjektumnak semmilyen kitüntetettsége. Továbbá semmilyen lényeg sem létezik amely a relációktól különválasztható volna. Ami kettejük között mégiscsak eltér, az a nem-emberi dimenzióra fektetett, rendkívüli módon eltérő hangsúly. Míg Butler esetében az ágencia emberi intézményekben és gyakorlatokban ölt testet, addig Baradnál már lokalizálhatatlan „áramlásként” tételeződik az ágencia.[40] Az ágencia cselekvés, aktualiáció, határtalan mozgás amely végső soron az egész univerzum „saját intra-aktív leendése.”[41] A jelentések és fogalmak ebben a kísértetiesen whiteheadiánus ontológiában redukálhatatlanok a nyelvi viszonyokra: nyelvi jelenségek helyett materiális rekonfigurációknak tekinthetőek a diskurzusok.[42] Mivel túlnyomórészt nem-emberi performativitásokon és önaktualizációkon alapulnak, a diskurzusok Barad szerint túlmutatnak az emberi praxis korlátain. Saját cselekedeteink és intézményeink is intra-aktív módon működnek a világban, és képtelenség a politikaelmélet számára is radikális kitüntetettséggel illetni az emberi gyakorlatokat. Márpedig az antinaturalista filozófiai álláspontok pontosan erre vállalkoznak.

FELHASZNÁLT IRODALOM:

-Barad, Karen (2007) Meeting the Universe Halfway. Quantum Physics and the Entanglement

            of Matter and Meaning (Durham és London: Duke University Press)

-Barad, Karen (2003) “Posthumanist performativity: Toward an understanding of how matter

            comes to matter.” Signs: Journal of women in culture and society 28.3: 801-831

-Bloor, David (1999) “Anti-latour.” Studies in History and Philosophy of Science Part A 30.1:

            81-112

-Butler, Judith (2014) „Társadalmi nemiség és annak felforgatása”, ford. Barát Erzsébet,

            TNTeF 4.2., 125-134

-Butler, Judith (2011 [1993]) Bodies That Matter. On the Discursive Limits of Sex (London

            és New York: Routledge)

-Cheah, Pheng (1996) “Mattering.” diacritics 26.1: 108-139.

-Hacking, Ian (1999) The Social Construction of What? (Cambridge: Harvard University

            Press)

-Haraway, Donna (2008) When Species Meet (Minneapolis és London: University of

            Minnesota Press)

-Latour, Bruno (1999) Sohasem voltunk modernek. Szimmetrikus antropológiai taulmány,

            ford. Gecser Ottó (Budapest: Osiris)

-Nelkin, Dorothy (1996) “The science wars: Responses to a marriage failed.” Social

            Text 46/47: 93-100

-Sokal, Alan. (1996). “A Physicist Experiments with Cultural Studies,” Lingua Franca,

            May/June, 62–64.

Jegyzetek

[1] Cheah, Pheng (1996) “Mattering.” diacritics 26.1: 108-139.

[2] Cheah 1996: 108

[3] Latour, Bruno (1999) Sohasem voltunk modernek. Szimmetrikus antropológiai taulmány, ford. Gecser Ottó (Budapest: Osiris)

[4] Haraway, Donna (2008) When Species Meet (Minneapolis és London: University of Minnesota Press)

[5] Cheah 1996: 109

[6] A korabeli tudományvitáról bővebben ld: Bloor, David (1999) “Anti-latour.” Studies in History and Philosophy of Science Part A 30.1: 81-112; Hacking, Ian (1999) The Social Construction of What? (Cambridge: Harvard University Press); Nelkin, Dorothy (1996) “The science wars: Responses to a marriage failed.” Social Text 46/47: 93-100; Sokal, Alan. (1996). “A Physicist Experiments with Cultural Studies,” Lingua Franca, May/June, 62–64.

[7] Butler, Judith (2011 [1993]) Bodies That Matter. On the Discursive Limits of Sex (London és New York: Routledge), ix

[8] Butler 2011 [1993]: xii

[9] Butler, Judith (2014) „Társadalmi nemiség és annak felforgatása”, ford. Barát Erzsébet, TNTeF 4.2., 125-134

[10] Butler 2011 [1993]: xii

[11] u.o.

[12] Butler 2011 [1993]: xiv

[13] Butler 2011 [1993]: 6-7

[14] Butler 2011 [1993]: 5

[15] Butler 2011 [1993]: xviii

[16] u.o.

[17] Butler 2011 [1993]: xix

[18] Cheah 1996: 111

[19] Butler 2011 [1993]: 60

[20] Cheah 1996: 113

[21] Butler 2011 [1993]: 36

[22] Butler 2011 [1993]: 37

[23] Cheah 1996: 115

[24] Cheah 1996: 116

[25] Cheah 1996: 118

[26] Barad, Karen (2003) “Posthumanist performativity: Toward an understanding of how matter comes to matter.” Signs: Journal of women in culture and society 28.3: 801-831.; Barad, Karen (2007) Meeting the Universe Halfway. Quantum Physics and the Entanglement of Matter and Meaning (Durham és London: Duke University Press)

[27] Barad 2003: 801

[28] Barad 2003: 802

[29] Butler 2011 [1993]: 36

[30] Barad 2003: 803

[31] Barad 2003: 804

[32] Barad 2007: 64

[33] Barad 2003: 809

[34] Barad 2003: 810

[35] Barad 2003: 811

[36] Barad 2003: 814

[37] Barad 2003: 815

[38] Barad 2003: 816

[39] „The world is intra-activity in its differential mattering.”, Barad 2001: 817

[40] u.o.

[41] Barad 2003: 818

[42] Barad 2003: 819-820


Küldjön üzenetet

Az Ön neve
(* kötelező kitölteni)
Email cím
( * kötelező kitölteni - nem sikerült elküldeni)
Üzenet a honlapról
Üzenet
(* kötelező kitölteni)