Veneratio » Uncategorized » Absentology
Absentology

Absentology

A munkátlanság ünnepe

Május 1-jei anti-kiáltvány

Az írás eredetileg a dinamo.blog.hu-n jelent meg: http://dinamo.blog.hu/2016/05/01/absentology_a_munkatlansag_unnepe_majus_1-jei_anti-kialtvany

1.

Mára a lehetetlen vált lehetővé. A non-humán térbeliség, az ember nélküli digitális anti-város vírusszerűen oszlik szét a valóság felszaggatott anyagán. Centrum és periféria, eredeti és másolat helyett varázstalanított fúziók vég nélküli hibridizációját, keveredését találjuk. Ez a városi roncstársadalom a szemét különböző rétegeinek egymásra torlódásából születő valós valótlanság. Gyűlöljük a valóságot, és megvetjük az érintések unalmasságát. Kiszervezzük a rögzültséget az áramlások építészetébe, a szimbolikus formákat nélkülöző algoritmikus tervezésbe. Tönkretettük tereinket, és most a kódokba menekülnénk. Nincs mit megragadnunk, minden idegen körülöttünk. A hipervalós szimulákrumok a felszínességen, a kódok semlegességén keresztül kínálnak földalatti szökésvonalakat. Rálépjünk ezekre az utakra?

2.

Minden életet nyersanyaggá degradál a biotechnológiai kapitalizmus molekuláris gazdasága. Miközben nemzetközi, minden területiségen felülemelkedő nagyvállalatok kereskednek szabadalmazott életformákkal, addig egyre több problematikus multiplicitás, sokaság termelődik ki: a szubverzív mikrobiális élet többlete. Ellenünk szerveződik a mikroszkópikus világ, miközben a radioaktivitás hipertárgya árnyékolja be az egész bolygó makrovilágát. A mikrobiális fenyegetés összezavarja, sőt fel is számolja megszokott kategóriáinkat. Minden ellenállás ragályos, sőt maga a ragály lehet az új forradalmi forma. Miközben a hatalom antibiotikumokkal vív kétségbeesett – ám hosszútávon hiábavaló – küzdelmet a virális ágensek túltengésével, az immunrendszerek folyamatosan gyengülnek az állandósult mozgások és transzverzalitások következtében. Organikus testekként folyamatos szimbiózisban élünk az élettelenség anyagával, az inorganikus masszával. Melyik lesz a következő evolúciós mutáció?

3.

Az automatizáció túlműködése kiszervezi alólunk a munka világát. Elvesztettük talajunkat. Nemcsak a termelési eszközök nincsenek a tulajdonunkban, hanem a munka krízise már a munkafolyamatot is emberteleníti. Egyre kisebb egységekre bomlik fel a munkafolyamat, ennek ellenére a munkakörök mégis egyre bonyolódnak. Léteznek már egyetemek is, ahol szinte szükségtelenné vált az emberi munkavégzés, a tudás átadását algoritmusok és gépek végzik. Míg 1970-ben a világon összesen ezer robotot alkalmaztak a feldolgozóiparban, mára 1,6 millió robot „dolgozik” a különböző iparágakban. Rólunk szól még a munkaünnepe? Vagy a még nem ünneplő algoritmikus, inorganikus rabszolgák néma lázadásáról? Előrejelzések szerint a következő évek során 140 millió szellemi munkakör fog megszűnni világszerte. Melyik nap lesz a munkátlanság ünnepe? Van-e még bennünk annyi erő, hogy ludditák módjára szétzúzzuk saját kiszervezésünket az életvilágunkból?

4.

Miközben az automatizáció fokozódik, a születési ráták – kiváltképp a technológiailag túlfejlett világban – drámai mértékben zuhannak. Biopolitikai értelemben a teljes automatizáció kívánalma a nulla reprodukció. Gépi összeállások pótolják az erodálódó, szétforgácsolódó organikus kapcsolatokat. Hamarosan a szintetikus szerelem lesz az egyetlen kapcsolati forma mint végső hibrid együttlét. Ebben a párkapcsolatban egybeolvad a műanyag és a hús. Végre egyesülhetünk a műanyag szeretőnk húsával! Tartalmatlan identitások cirkulációjában oldódhatunk fel! Az internet által lehetővé tett állandó konnektivitás elválasztja egymástól az organikus vágytermelő gépeket, és azok hevületét átcsatornázza saját technikai testnyílásaiba. Megtöri-e valaki a technofil egyesülés hullaszagát?

5.

Hol vannak az ünnepnapok? Eltűnt a derű, és helyét üres, ám transzparens képmutatás vette át. Míg valaha az ünnepeknek tartalmuk volt, azaz volt mit ünnepelni, mára öncélú, atomizált, kölcsönös elidegenedésen alapuló fogyasztási orgiák obszcén, kiüresedett rítusait láthatjuk. Míg a dionüszoszi ünneplésben ott az áldozat, a felesleg elfogyasztása, a valódi átlépés gesztusa, addig a pornografikus kölcsönös elválasztódásban csupán az élvezetek ostoba, céltalan felhalmozásának szimulációja található meg. Az élvezetek látszatai mögött paranoiás gyanakvás bújik meg. Minden szexualizált és szexualizáló szereplőben ott van az erőszak rémképe. A technológia felgyorsította ismerkedési infrastruktúrák olyan csábító árucikkeket állítanak elő, amelyek már jóformán megkülönböztethetetlen egymástól: a fénysebességű megismerés által elmosódott vonások mögött nem marad semmi emberi, csak a dromokratikus sebesség erőszaka. Biohatalom helyett a biofikció szennyessége, a fiktívvé váló testiség mocskos virtualitása nyilvánul meg. Meddig kell még degradálódnunk ahhoz, hogy lemondjunk az ünneplés gesztusáról? A munkátlanság ünnepe az utolsó ünnepnap?

6.

Mi marad az emancipatív politikák után? A non-humán térbeliség által meghatározott közegben nem maradnak meg a modern határvonalak. Természet és társadalom helyett az összeállások árnyékai tűnnek fel a mechanizált környezet betonfalain. Ki foglalkozik az árnyékokkal, az árnyképek keserű emancipációjával? Fizikailag degradált, mentálisan kimerült és társadalmilag elidegenedett társadalmi aktorokból aligha lehet működőképes közösséget rekonstruálni. Az egyre folyékonyabbá váló posztmodernitás viszonyai közepette szét kell szóródnia a forradalmi politikának ahhoz, hogy releváns maradjon, hogy szembeszállhasson a mindent átható biofikcionális tőkeformákkal. A digitalitás agilitása, monstruózus kiterjedése valósnak tűnhet. A digitális képeknek, kivetüléseknek és virtuális valóságoknak azonban nincs árnyékuk. Az ellenállás egyik lehetséges formája lehet az árnyék bevitele, befecskendezése a kódok transzparenciájába. Ahelyett, hogy a képeket meg kívánnák tisztítani az árnyékoktól, az árnyék tisztátalanságával kell megfertőznünk a képfolyamokat. Az árnyék az utolsó forradalmi lehetőség?

7.

A jövő szubverzív politikájának nélkülözhetetlen eleme kell legyen az antropocentrizmus felmondása. Sohasem éltünk kizárólag önmagunk által alkotott közösségekben. Sohasem voltunk modernek abban az értelemben, miszerint mindig is hamis volt a természet és társadalom, vagy természet és kultúra megkülönböztetése. Miközben az emberek egymáshoz viszonyulva különböző osztályokra oszlanak, például burzsoáziára és proletariátusra addig az ember mint élőlény az élővilág egészéhez burzsoáként viszonyul. Az emberek egymás közötti viszonyaihoz képest sokkal drámaibb mértékű az a mennyiségű szenvedés, amelyet a fennálló társadalmi rendszer idéz elő a non-humán létezők körében. A kapitalizmus bolygórombóló mechanizmus, amely végső soron minden életformát marginalizál, és a kihalás felé terel. A legnagyobb munkátlanság a már eltűnt és kihalt élőlények néma hallgatása. Ennek a tömeggyilkosságnak a megszüntetése volna a legnagyobb munka?

8.

Hová térjünk vissza? Minden forradalom visszatérés. A kudarcok, az elbukott harcok árnyéka, a vegyszerek és sugárzó anyagok által átitatott terméketlen talajok externalitása alkotja társadalmi valóságunkat. A legnagyobb munkátlanság talán az volna, ha nem akarnánk többé radikálisan átformálni – ezáltal felszámolni – a környezetünket. A legnagyobb munka ezért a munka megtagadása, egy általános sztrájk: az árnyékok igenlése. Igent kell mondanunk a tevékenység megszakítására, mivel az állandó tevékenység az, amiből táplálkozik a kapitalizmus vámpírja. Amint észrevesszük saját árnyékunkat, beazonosíthatjuk a vámpír árnyéktalanságát, amely – a kép-kivetülésekhez hasonlóan – mélység nélküli. A mélység árnyéka a munka feloldódásának dionüszoszi ünnepe.


Küldjön üzenetet

Az Ön neve
(* kötelező kitölteni)
Email cím
( * kötelező kitölteni - nem sikerült elküldeni)
Üzenet a honlapról
Üzenet
(* kötelező kitölteni)